Hogyan készíts érdekes prezentációkat?
Közzétéve: 2014. 12. 12.
/
Karriered során több alkalommal kell majd interaktív előadásokkal előállnod, céges meetingektől kezdve konferenciákon át rengeteg környezetben. Hogyan készíthetsz olyan prezentációt, amit egyszerű áttekinteni, és maradandó benyomást hagy a hallgatóidban?
A legfontosabb, amit tenned kell, hogy a közönség helyébe képzeled magad. Miért jöttek el? Miről akarnak jobb képet kapni az előadásod segítségével? Miért érdekli őket az előadásod témája? Ha ezekre tudod a választ, meg is van az előadásod bevezetője.
Lényeges, hogy az egész prezentáció alatt tartsd észben, hogy az előadás célja nem az, hogy bemutasd, mennyivel okosabb vagy, mint a közönséged. Az előadás legalapvetőbb része a közönséged, és az, hogy hogyan segíthetsz nekik a problémájuk megoldásában – legyen az a marketingstratégia alaposabb ismerete, vagy a cég új partnerének megismerése.
Az előadás elején, a bevezetőben tisztázd azt is, hogyan fogod felépíteni a prezentációd. A tiszta, egyértelmű struktúra követhetővé teszi a mondanivalód. Emeld ki 3-4 fő pontját a beszédednek már a legelején, és amikor rátérsz az új szekcióra, hozd vissza a bevezető slide-ot, és utalj vissza arra, hol tartasz. Így sokkal maradandóbbak lesznek a mondandód fő tanulságai.
Mikor felépíted az előadást, csábítónak tűnhet, hogy meglepetést rakj bele valahol. Ha azonban azt akarod, hogy tényleg megragadjon, amit mondasz, érdemes a következő struktúrát követni:
- Mondd el, miről fogsz beszélni
- Mondd el, amiről beszélni akarsz
- Mondd el, miről beszéltél.
Az ismétlés hozzájárul ahhoz, hogy emlékezzenek az előadásod tartalmára.
Mikor elmondod az előadásod tartalmát, használj példát, ne maradj az absztrakt szintjén. Az emberek sokkal könnyebben emlékeznek egy olyan történetre, amivel azonosulni tudnak. Mivel gyerekkorunktól meséket hallgatunk, ha egy történettel mesélsz el valamit, az ismerős narratív struktúrára könnyen emlékeznek, főleg, ha a történet érzelmeket is vált ki belőlük. Ha a cég új partnerét mutatod be, ez lehet akár a másik cég alapítójának élettörténete, marketingstratégia esetében az, hogy milyen környezetben akarod, hogy a terméketek a vevő eszébe jusson… Minden előadástípushoz lehet történetet csatolni.
Az előadás során tartsd észben azt is, hogy minél egyszerűbbek legyenek a slide-jaid, ha prezentációs programot használsz. Ne kényszerítsd a közönséged választásra aközött, hogy olvassanak, vagy Rád figyeljenek – főleg, mert általában Te fogsz rosszul kijönni a helyzetből. Legyenek rövid címfelirataid, amiket „természetes hangon” írsz meg – kerüld a zsargont, ha van a mondanivalódra más kifejezés is.
A képek használata szintén segíti, hogy megragadjon az előadásod. Tartsd a képválasztást keretek között: legyen nagyon egyértelmű kapcsolat a mondanivalód és a kép között – ne kelljen sokat gondolkodniuk, mi köti össze őket. Ne feledd: a cél az, hogy a közönséged okuljon, nem az, hogy Te minél okosabbnak tűnj.
Ha a téma lehetőséget ad rá, készíts elő feladatokat a közönségednek, amit – akár csapatban – meg tudnak oldani. Ha nem csak látják, de csinálják is az elhangzottakat, felgyorsítod a tanulási folyamatot, élvezetesebbé teszed az előadást, és még networkingre is lehetőséget adsz.
Hasznos lehet még, ha adsz legalább egy olyan tanácsot a prezentáció során, amit azonnal felhasználhat a közönséged. Ha van egy dolog, amit magukkal visznek, és rögtön kipróbálhatnak, növekedni fog tőle a hitelességed.