Az egód, mint a céged építésének legnagyobb ellensége | Biros Levente és az onlineMárkaboltok story
Közzétéve: 2022. 07. 20.
/
„Egy vállalkozó akkor sikeres, ha minden munkatársa sikeres” – könnyen lehet, hogy pusztán ennek a gondolkodásmódnak a befogadása is szemléletváltással ér fel sok cégvezető számára.
Annál is inkább, mivel a Szemléletváltók közösségének, illetve az onlineMárkaboltok alapítójának számító Biros Leventéhez köthetők, akivel lenyűgözően tartalmas beszélgetést sikerült folytatnunk bő másfél órában.
A beszélgetés során ezúttal is kilyukadtunk a Cégépítők podcast sorozat egyik legfontosabb tanulságához, miszerint a sikeres cégépítés egyik legfontosabb komponense, hogy „a céget nem a cégvezető irányítja, hanem az általa létrehozott rendszer és a kollégák”.
Megszámlálhatatlanul sok értékes gondolat hangzott el a Cégépítők podcast friss adásában! Közülük a következő kérdéseket mindenképpen fontosnak tartjuk kiemelni:
- Milyen cégvezetői hibák sorozatához vezetett Leventénél 15 éven át az önfejlesztés hiánya?
- Hogyan sikerült a 40 millió forint adósság után talpra állva eljutni az évi 4 milliárdos forgalomig?
- Hogyan reagálhatsz cégépítőként még a leginkább sarokba szorított helyzetekre is gyorsan?
- Miért éri meg cégvezetőként a munkaidőd akár 50%-át önfejlesztésre fordítanod?
- Hogyan tanuld meg kezelni és leküzdeni a sikeres cégépítést sokszor akadályozó egódat?
- Miért a bevonás az egyik legfőbb varázsszó a cégépítésben és hogy érdemes megvalósítani?
„A cégedben akarsz dolgozni, vagy céget akarsz építeni? Az életedbe, vagy a vállalkozásodba vagy szerelmes?” – őszintén megválaszolva ezt a kérdést szinte lehetetlen, hogy az ember ne kezdjen el rögtön a cégépítésen gondolkodni, ami nélküle is képes eredményesen működni.
Útravalóként pedig a Cégépítők podcast aktuális adásának egyik záró gondolata Leventétől: „Tanulj, fejlődj, változz, de ne akarj senkinek se megfelelni! Csak éld a saját életed!”
Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:
Spotify: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Google Podcast: kattints ide
Szeretnéd növekedési pályára állítani a céged Levente módszerével?
Nézd meg az EXTRA tartalmakat!
Automatikus riportok:
E-könyv: Riportok, amik a COVID alatt is segítettek növekedni
Cégvezetés, időspórolás MiniCRM-mel:
Esettanulmányok: Hogyan spórolnak időt a CRM-et használó vezetők?
Videógyűjtemény: Automatizálás MiniCRM-ben
CSAK MINICRM FELHASZNÁLÓKNAK*: Mini Akadémia
Cégvezetőknek: Önjáró riportok/ Célszámok elérése
CRM manager képzés: A teljes 3 órás tanfolyam
*A MiniCRM-es belépési adataidat megadva tudsz bejelentkezni az Akadémia felületére.
A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából a Brocasterz Stúdióban történik, az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.