Így lesz sikeresebb az ingatlanirodád CRM-mel
Közzétéve: 2023. 06. 15.
/
Az ingatlanpiac turbulens időszakok egész sorát szenvedte el az elmúlt években. Először a COVID miatt esett vissza az eladó lakások iránti kereslet, majd a gazdasági nehézségek tették be a kiskaput. A magas infláció és alapkamat, illetve az egekbe szökő ingatlanárak miatt egyre kevesebben gondolkodnak vásárlásban, miközben a kínálati oldal telített.
Az ingatlanirodák ennek megfelelően soha nem látott kihívással állnak szemben. Egyre kevesebb embernek kéne egyre drágább otthonokat, irodákat értékesíteni. A küldetés nem lehetetlen, de tény, hogy csak az marad talpon, aki rendszerezi a működését és a lehető legtöbbet hozza ki a meglévő érdeklődőkből. Cikkünkből kiderül, miért elengedhetetlen ehhez egy modern CRM-szoftver.
Amit a CRM-rendszerekről tudni érdemes
Először is azt, hogy a CRM, CRM-rendszer és CRM-szoftver ugyanarra a dologra utal: egy olyan programra, ami elsősorban az ügyfélkezelést támogatja. Például azzal, hogy adatbázisként funkcionál. Egy CRM képes elmenteni és tárolni a fontos ügyféladatokat, amikhez aztán bárhol, bármikor hozzáférhetünk. Jogosan merül fel benned, hogy erre az Excel is képes.
Persze, képes, de az adatok az Excelben statikusak és nehezen kezelhetők. Ember legyen a talpán, aki egy húszezer sorból álló Excel-táblában kikeresi, hogy adott ügyfélnél ki a kapcsolattartó, milyen e-mail ment ki neki legutóbb, és miben maradtunk az utolsó telefonos megbeszélés során. Egy CRM-szoftverben minden egy kattintás, hiszen minden ügyfél (legyen az magánszemély vagy cég) önálló adatlapot kap, ami nagyjából így fest:
A CRM-eket tehát eredetileg ügyfélkapcsolat-kezelésre találták ki (innen a név is: Customer Relationship Management), a modern programok azonban ennél már sokkal-sokkal többet tudnak. Inkább úgy kell őket elképzelni, mint egy komplett vállalatirányítási szoftvereket, amik azonban egyszerűbbek és könnyebben kezelhetők, mint egy nagyvállalati ERP. A CRM-ek éppen ezért tökéletesek kis- és középvállalkozásoknak, például egy ingatlanirodának is.
5 ok, ami miatt a te ingatlanirodádnak is hasznos a CRM
Profi ügyfélkezelés
Megcsörren a telefonod, felveszed. A vonal másik végén egy ügyfél van. Elhadarja a nevét, és máris a lényegre tér. Neked viszont sajnos fogalmad sincs, hogy pontosan kivel beszélsz. Milyen ingatlanokat nézett meg? Melyik iránt mutatott érdeklődést és miben maradtatok, hogyan tovább? Mire egy Excelből, az e-mail előzményeidből és az emlékezetedből előidéznéd a részleteket, már le is tettétek a telefont.
Egy CRM-ben viszont így fest a dolog: felveszed a telót, meghallod a nevet. Azonnal megnyitod a CRM-et a laptopon vagy akár okostelefonon. Beírod az ügyfél nevét, és voilá, minden adat, előzmény ott virít előtted. Pár pillanat alatt tökéletesen képbe kerülhetsz, felveheted a fonalat. Egy-egy adatlapon az összes korábbi levél, SMS és feljegyzés megtalálható.
Értékesítés új dimenzióban
Ahogy már említettük, napjainkban az ingatlanirodák legnagyobb kihívása az, hogy új ügyfeleket találjanak. Ehhez profi salesre van szükség, amit egy CRM-rendszer maximálisan támogat. A kulcs a gyorsaság és a szegmentálás: a szoftver akár automatikusan is képes kiküldeni egy e-mailt vagy SMS-t az érdeklődőnek, aki így azonnal választ kap a megkeresésre.
Talán még ennél is fontosabb, hogy ne pazarold a drága időt és energiát olyan emberekre, akikből kicsi eséllyel lesz ügyfél. A CRM segít abban, hogy értékeld, minősítsd az érdeklődőket, és azokra fókuszálj, akikben a legnagyobb potenciál rejlik. Helyezz el például egy űrlapot a honlapodon, néhány kérdéssel. A válaszok azonnal a CRM-ben érkeznek, a rendszer pedig ez alapján képes minősíteni a leadet.
Adatbázis, ahogy még nem láttad
Bizonyára most is használsz valamilyen ingatlan nyilvántartó rendszert. De ez a program vajon képes együttműködni a naptáraddal, a levelezéseddel vagy a Facebook hirdetési fiókoddal? Aligha. Egy CRM erre minden további nélkül képes. Vagyis egy olyan adatbázisod lesz, amiben egy helyen szerepel minden, de szó szerint minden. Az ingatlanok, az ügyfelek, az érdeklődők, a feladatok, a határidők és akár az e-mailezésed is.
Ha csak az ügyféladatbázist nézzük, egy CRM-szoftver ezen a téren is verhetetlen előnyökkel rendelkezik. Pontosan látni fogod, hogy melyik ügyfél milyen csatornáról érkezett (pl. hírlevél, Facebook-hirdetés), milyen alapvető tulajdonságokkal rendelkezik vagy éppen azt, hogy mi volt az ügyfélvesztés oka. Ezek alapján pedig listákat állíthatsz össze, hogy személyre szabott ajánlatokkal bombázd őket.
A teljes folyamat egy kézben
Az értékesítési folyamat vagy idegen szóval pipeline nyomon követése minden cégnél nagy kihívást jellent. Egy ingatlanirodában ez hatványozottan igaz, hiszen általában nincs dedikált értékesítő vagy erre szakosodott csapat. Így pedig még nehezebb átlátni, hogy ki milyen státuszban van: érdeklődő, folyamatban lévő értékesítés, leszerződött ügyfél.
A CRM-rendszerben mindez teljesen egyértelművé válik. Egy kattintással beállíthatod az adott ügyfél, érdeklődő státuszát, így tökéletesen elkülönülnek egymástól a folyamat egyes elemei. Miért fontos ez? Azért, mert egész más kommunikációt és odafigyelést igényel egy szerződés előtt álló ember, mint az, aki már évek óta elköteleződött ügyfél.
Maximális költséghatékonyság
Érthető, ha a mostani nehéz helyzetben megpróbálod összehúzni a nadrágszíjat. Lehet, hogy azon is elgondolkodtál, hogy leépítésbe kezdj, és elküldj pár embert. Mi lenne azonban, ha ehelyett többet hoznál ki a rendelkezésedre álló erőforrásokból? A CRM olyan, mintha felvennél egy új embert, aki kismillió dologhoz ért – csak éppen egy munkabér költségének a töredékéért.
A CRM képes egy az egyben átvenni a monoton, ismétlődő feladatokat, felgyorsítja a munkavégzést és javítja az értékesítést. A meglévő munkatársaid is lényegesen nagyobb hatékonyságra lesznek képesek, mert a munkájuk rendszerezetté válik. Ezzel pedig hosszabb távon sokkal jobb eredményt érhetsz el, mint a leépítéssel.
Ne keress tovább – válaszd a MiniCRM-et!
Ha meggyőztek az eddigiek, és úgy gondolod, hogy a te ingatlanirodádnak is nagy segítség lenne egy CRM-rendszer, akkor próbáld ki a MiniCRM-et. Máris mondjuk, miért jársz jól a mi szoftverünkkel:
- Mert teljes egészében magyar nyelvű, ugyanakkor igény szerint angolul is elérhető.
- Az ügyfélszolgálatunkon is magyar nyelvű, teljes körű segítséget kaphatsz, ha bármilyen nehézségbe ütközöl.
- Szabadon összeállíthatod, hogy milyen funkciókra van szükséged. Ez alapján készítünk neked egyedi árajánlatot, vagyis csak azért fizetsz, amit tényleg használni is fogsz.
- Ingyenes próbaverzióban győződhetsz meg a MiniCRM képességeiről. Ez semmilyen fizetési kötelezettséggel vagy elköteleződéssel nem jár.
És ez még nem minden!
Jelenleg is számos ingatlanirodával állunk kapcsolatban, akik napi szinten használják a MiniCRM-et. Az ő tapasztalataikra építve kifejlesztettünk egy olyan előre összeállított csomagot, amit kifejezetten az ingatlanosok igényeire szabtunk.
A csomag minden fontos funkciót tartalmaz, amire csak szükséged lehet, a bevezetése és a cégedre igazítása pedig villámgyorsan megvalósítható. Ha érdekelnek a részletek, vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén:
Telefon: +36 (1) 999-0402
E-mail: help@minicrm.hu