Egy női vezető a férfiak uralta piacon – Szórády Csilla és az Új Ház Zrt.

Szórády Csilla - Cégépítők

Vannak bizonyos területek, ahol a női vezetők száma szinte a nullával egyenlő. Ilyen az építőipar is. Ezért is nagyon különleges a Cégépítők legújabb epizódja, hiszen ezúttal egy olyan női vezető lesz az adás főszereplője, aki már több tíz éve helytáll egy férfiak uralta piacon.


Szórády Csilla az Új Ház Zrt. hálózat vezetője és vezérigazgatója 2005 óta dolgozik a cégnél és nagy utat járt be, főleg, hogy eredeti pozíciójára férfit kerestek. Interjúja annyira meggyőző volt, hogy végül gazdasági igazgatónak vették fel a vállalathoz. Célja az volt, hogy stabilizálja a pénzügyeket és a költségvetést a cégen belül. Ez annyira jól sikerült, hogy mostanra egy több, mint 100 milliárdos forgalmat lebonyolító cégről beszélünk, ami nyolcvan kereskedést foglal magába és negyvennyolc cégből áll összesen. Elmondható, hogy jelenleg az Új Ház Zrt. Magyarország vezető építőipari kereskedelmi hálózata és ehhez nagyban hozzájárult Csilla munkája is.

„Ha ebben az iparágban szeretnék dolgozni, ezt a céget szeretném ráhagyni a gyerekemre, akkor nincs más, mint hogy jól csinálom.” – meséli az adás aktuális vendége. Csilla stratégiai gondolkodását és vízionáriusságát az is bizonyítja, mikor 2009-ben, a válság derekán végigjárta a kereskedéseket, és egyesével beszélt velük arról, hogy mi a teendő. Jól mutatja a rendszerben való gondolkodását, hogy mindenben előre gondolkodnak, folyamatosan figyelik a trendeket így fel tudnak készülni a nehezebb üzleti helyzetekre is. Ha kíváncsi vagy konkrét példákra is mindenképpen hallgasd meg a legújabb epizódot, amiben Csilla elmeséli a tapasztalatait.

    • Tanulmányok, tapasztalatok, jelentkezés, interjú és kiválasztás. Első nehézségek és hátráltatások.
    • Konfliktusok és kezelésük, nehezítő körülmények. Csilla szerint jelenleg így kezelik a nőket az üzleti világban és a vezetői körökben. Végül ezeket az újításokat hozta be ő a cégbe.
    • Így látja jelenleg a hazai kkv-piacot. Az Új Ház főbb mérföldkövei. Hogyan vesznek most részt nők a gyűléseken? Mit lát a férfiak és nők munkája között legnagyobb különbségként. Mikor jobb szerinte céget vezetni, visszaesésben, vagy emelkedésben?
    • Újdonságok bevezetése, elfogadtatása az Új Háznál. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere, Csilla szerint ez az, ami biztosan működik. Kihívások, kiégés a csapaton belül, tapasztalatok és megoldások. Végül digitalizáció és fejlesztések.
    • Automatizációs folyamatok, beruházások, ezeknek pénzügyi tervezése és bevezetése. Milyen platformot használnak jelenleg a tudásmegosztásra, hogyan működik és mennyire vált be. Csilla szerint ennyit adnak hozzá az eredményességhez. Hogyan lehet megőrizni szerinte a sikert?
    • Magánélet és munka. Milyen típusú vezető ő. Mit ajánl más KKV vezetőknek, mi szerinte saját sikerének kulcsa. Végül így vezessen céget egy nő.

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:

Tedd te is jól működő gépezetté a cégedet! Kattints a linkre a MiniCRM-es EXTRA tartalmakért!

A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából történik, melyben a Brocasterz Podcast Stúdió a partnerünk. Az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.