Hogyan tud egy elfoglalt vezető felépíteni és működtetni egy versenyképes értékesítési csapatot? Legfontosabb a támogató munkakörnyezet, és az értékesítők menedzselése. Sajnos az nem elég, hogy felvetted az értékesítőt a céghez,…
Korábbi bejegyzésünkben már írtunk a számlázóprogramok NAV felé történő bejelentési kötelezettségekről. A bejelentésre rendelkezésre álló 1,5 hónap mától (2014. október 1.) indul. Az adóhatóság honlapján már rendelkezésre áll a bejelentéshez szükséges elektronikus nyomtatvány.…
Lehet az Apple-t utálni, lehet az Apple-t imádni, egy biztos, valamit nagyon tudnak. Az iPhone 6 bemutatását követően csak az első hétvégén több mint 10 millió vásárló adta le előrendelését,…
Az alapprobléma: mire érdemes költenem a nehezen megkeresett pénzemet? Újonnan indított webáruházunk esetében nem is kérdés, hogy a rendelkezésünkre álló összes pénzt hirdetésekbe öljük. Kénytelenek vagyunk, hiszen új vásárlók nélkül…
A MiniCRM mobil változata már a Google Play alkalmazásboltban is elérhető. Android alkalmazásunk feltölti híváslistáját CRM rendszerébe, így korábbi hívásai manuális rögzítés nélkül megjelennek releváns ügyfelei adatlapján az előzmények között. (tovább…)
A 2014. október 1-jétől hatályos rendelet alapján, aki számlázóprogramot használ, köteles az általa használt, illetve használatból kivont számlázó programot és/vagy online számlázó rendszert az adóhatósághoz bejelenteni. Az NGM rendelet alapján…
Rengeteg olyan lehetőség létezik, mellyel érdeklődőinkkel kapcsolatot létesíthetünk, azonban a weboldalba épített chat alkalmazás segítségével akkor tudunk beszélgetést kezdeményezni, amikor épp az oldalunkon böngésznek. A LiveChat éppen egy ilyen weboldalba…
A MiniCRM legújabb, professzionális design sablonjainak segítségével Ön is egyszerűen adhat egyedi megjelenést hírlevelének, ajánlatainak, vagy akár az egész céges levelezését egységes formába hozhatja. Válasszon a sötétkék, üzletiesebb (TIPP: tanácsadás,…
Húsvéti videónkban Attila arról beszél, hogyan spórolhatunk értékes órákat munkatársainknak űrlapok használatával. Megtudhatjuk, hogyan vezethetjük érdeklődőinket egy zárt, előre felépített rendszerbe, illetve az is kiderül, hogyan tudunk nagy számú megkeresést is…
A szakemberekkel kapcsolatosan valahogy sosincs jó tapasztalata az embereknek. Manapság elég ritka jó és lelkiismeretes szakit találni. Pontatlanok, kiszámíthatatlanok, nem mindig akkor és azt csinálják, amit kérünk, húzzák-halasztják a munkát…